Idén az első négy hónapban a NAV több mint 154 millió szál illegális cigarettát vont ki a feketepiacról, emellett majdnem 100 tonna fogyasztási dohány is szerepelt a lefoglalásról szóló hivatalos kimutatásban. A tételek együttes értéke meghaladta az ötmilliárd forintot - írta a lap.
Tavaly - egész évben - 43 millió szál akadt a hatóság hálójába, 2014-ben pedig 94 millió szál. Ezek szerint az idei első négy hónapban lefoglalt áru bőven meghaladta a korábbi két évben elvett illegális dohányt.
A mennyiség hirtelen megugrásának egyik oka, hogy a pénzügyi nyomozók áprilisban minden idők legnagyobb cigarettafogását könyvelhették el - mondta Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője. Egy szigethalmi illegális üzemben 4,5 tonna argentin dohányt és 47 millió szál moldáv cigarettát találtak. Hamar feltárult az üzemhez tartozó titkos raktár is, ahol 77 millió szál cigarettára bukkant a hatóság.
A szóvivő szerint az ukrán-magyar határszakasz térségében szisztematikusan kiépített bűnszervezetek működnek. Ezek a csoportok ugyan felosztották a területet, de rendszeresek közöttük az összetűzések. A NAV nagy erőket mozgósít az illegális folyamatok megszüntetéséért, az utóbbi időben több bűnbandát is sikerült lebuktatni. Az egyik ilyen alkalommal kiderült, hogy dél-amerikai drogkartell is részt vett az ukrán-magyar határszakasz cigarettacsempészetének pénzelésében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve