A pénztárgépek mobilneten keresztül kötik be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), de az erről szóló rendeletnek egyetlen magyar mobilcég sem felel meg - írta a szombati Népszabadság. A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelete kötelezővé teszi, hogy a pénztárgépek adóhatósággal kapcsolatot tartó egysége mindhárom mobilszolgáltató hálózatán tudjon működni. Ez elvileg azért fontos, hogy mindenhol és mindig legyen kapcsolat a pénztárgépek és a NAV között: ha az egyik szolgáltató hálózatán nincs térerő, a pénztárgép át tudjon kapcsolni egy másik szolgáltató hálózatára.
A lap feltételezése szerint azonban a minisztérium valójában az állami mobilcéget akarta helyzetbe hozni. A negyedik szolgáltató ügyfelei ugyanis mind a három korábbi szolgáltató hálózatát használhatták volna. Az állami mobilcégből nem lett semmi, mert a bíróság úgy ítélte meg, hogy jogsértő módon szereztek frekvenciát, a szabályozás ugyanakkor megmaradt.
Mivel egyetlen magyar mobilcég sem árul olyan terméket, ami mindhárom szolgáltató hálózatán képes működni, külföldi SIM-kártyákat kell majd a pénztárgépekbe építeni. A roaming szolgáltatások ugyanis rendszerint úgy működnek, hogy a preferált szolgáltató elérhetetlensége esetén bármely másik szolgáltató hálózatán is képes működni a mobiltelefon.
Mivel a roaming szolgáltatások díja rendszerint magasabb, mint a hazai szolgáltatóké, ez újabb teheket róhat a pénztárgépek cseréjére kényszerülő boltosokra. A Népszabadság megjegyzi azt is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium ezzel a szabályozással a magyar mobilszolgáltatókat zárja ki a piacról és külföldi mobilcégeknek nyújt piacot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve