Negyvennégy céget vizsgált meg a NAV miniszteri utasításra 2010 óta - derült ki az Átlátszó adatigénylése után. Azt viszont, hogy melyek ezek a cégek, nem tudni, az ugyanis adótitkot képez. Kivéve persze, ha a vizsgálódást sajtótájékoztatón jelenti be a miniszter, mint tette az RTL-nél.
A portál szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter három esetben is vizsgálatot kérhet. Az első sima adóellenőrzés, ilyenből 24 volt 2010 óta. A második az ellenőrzéssel már lezárt időszakra történő felülellenőrzés, amihez egyértelműen törvénysértő vagy megalapozatlan megelőző adóeljárás kell, ilyenből összesen 18 volt. A harmadik a vámellenőrzés, amelyből 2 volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve