Ibolya Tibor közleményében az áll: a vádirat szerint a NAV bűnügyi főigazgatóságán 2011-től 2013. február végéig dolgozó vádlott a nyilvántartásokból kiválasztotta azokat az ügyeket, amelyek érintettjének a feltételezése szerint nagyobb vagyona volt, és amelyekben büntetőeljárás megindulása esetén várhatóan előzetes letartóztatást is elrendeltek volna.
Az alezredes civil bűntársa akár több közvetítő útján felvette a kapcsolatot a kiválasztottakkal, és felajánlotta: nagyobb összeg - általában tízmillió forint - ellenében elintézik, hogy ne induljon büntetőeljárás, illetve már folyamatban lévő nyomozás esetén tájékoztatják az érintettet az ellene gyűjtött bizonyítékokról és a tervezett nyomozási cselekményekről. Előfordult, hogy a már előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottnak ígértek segítséget ahhoz, hogy a legrövidebb időn belül szabadlábra kerüljön - írták.
Ha elfogadták az ajánlatot, a vádlott jogosulatlanul adatokat kért le a hivatalos nyilvántartásokból, és azokat, továbbá a rendelkezésére álló információkat jogosulatlanul kiadta az érintetteknek.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség bűnszervezetben, üzletszerűen, az előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az alezredessel és 14 civillel szemben a Fővárosi Törvényszéken.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve