A horvát kormány tegnapi ülésén úgy döntött, hogy 2015. január 1-el megadóztatja a betétek kamatait, ezzel is csökkentve a költségvetés hiányát. Slavko Linic pénzügyminiszter szerint erről már tájékoztatták az Európai Bizottságot. Zoran Milanovic kormányfő szerint arról is egyeztetnek az EU-val, hogy egy évvel később bevezetnék az ingatlanadót - írta a Balkans.com.
A horvát kormány a múlt héten fogadta el a nemzeti reform- és a konvergencia programot a 2014-2017-es évekre, eszerint a lakás célú megtakarítások kivételével 12 százalékos adót vetnek ki a betéti kamatokra.
A hír negatív fogadtatására és arra a kérdésre reagálva, hogy kerülhet sor erre, amikor a kormány azt ígérte, nem vezet be új adókat, a megkérdezettek úgy reagáltak, hogy ezt a deficit kényszerítette ki, illetve az uniós túldeficit-eljárás elkerülésének szükségessége.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve