A halasztó intézkedés az évi 100 milliárd wont (23 milliárd forint) meg nem haladó forgalmú vállalatokra, az országban működő cégek mintegy 25 százalékára, 1,31 millió cégre vonatkozik.
A dél-koreai adóhatóságok már hoztak hasonló intézkedéseket gazdaságélénkítő céllal, például az 1997-es ázsiai és a 2008-as globális pénzügyi válság után. A mostani azonban nagyságrendjében meghalad minden korábbit.
Az ellenőrzések elhalasztása elsősorban a gazdasági lassulásnak leginkább kitett szektorokban, a hátrányos helyzetű régiókban, valamint a gazdasági növekedés motorjának számító iparágakban, illetve a munkahelyeket nagy számban teremtő szakmákban tevékenykedő vállalatokat kívánja mentesíteni az ellenőrzéssel járó terhek alól.
A nagy konglomerátumok érdekeltségeire, illetve az olyan vállalatokra, amelyek valamilyen okból egyébként az adóhatóság látóterébe kerülnek, az ellenőrzés alóli mentesítés nem vonatkozik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve