Eszerint 2013-ban egy ellenőrzés esetén a megbízólevél kiállításától a jegyzőkönyv átadásáig átlagosan két hónap telt el, 211 ezer adószakmai vizsgálatot folytattak le, a feltárt nettó adókülönbözet 515 milliárd forint volt.
Az ellenőrzések megállapításai mintegy 390 milliárd forint értékű szankciót vontak maguk után. A hatóságtól a lap megtudta, hogy a mintegy 905 milliárd forintos ellenőrzési bevételből összesen 582 milliárd származott a 180 napon túli mindössze 15 ezer ellenőrzésből.
Tavaly szintén két hónap volt egy átlagos ellenőrzés, amiből mintegy 225 ezret folytattak le. Bevallás utólagos ellenőrzése során 582 milliárd forintos adókülönbözetet, ezenkívül 434 milliárd forintos szankciót állapított meg a NAV. A hatóság tájékoztatása szerint mintegy 818 milliárd forint származott a hat hónapon túli ellenőrzésekből, amelyekből 17 ezer volt 2014-ben.
Idén szeptemberben csak a 180 napon túli ellenőrzésekből 720 milliárd forint bevétel keletkezett, ez év végére minden valószínűség szerint eléri az ezermilliárd forintot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve