Tipikus esettel találták szembe magukat a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói. A likviditási gondokkal küzdő cég vezetője egyetlen termelő eszközét kivonva, bedöntötte adóssággal terhelt cégét, hogy felvirágoztasson egy másikat - áll az adóhatóság közleményében.
A pénzügyi nyomozók csődbűncselekmény gyanúja miatt indítottak nyomozást az ügyvezető ellen, aki egy 190 millió forintért lízingelt munkagépet papíron évekre bérbe adott egy, az érdekeltségi körébe tartozó másik cégnek. A gépet a valós értékénél jóval kevesebbért adták bérbe, és azt is csak névlegesen, hiszen a bérleti díjat valójában senki nem fizette meg. Ahogy a "kölcsönkapott" gép munkájával az egyik cégét fellendítette, úgy halmozta adósságát a másik.
A pénzügyi nyomozók a vállalkozót csődbűncselekmény miatt gyanúsítottként kihallgatták, és előterjesztést tettek a hitelezők pénzén gazdagodó cég ingatlanjainak és bankszámláinak zárolására. A gyanúsított akár 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetést is kaphat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve