Az evaalanyiság megszűnte után hatvan napon belül köteles a korábbi evás társaság egy nyilatkozatot benyújtani, s a 2011-es bevételének arányában társaságiadó-előleget is fizetnie kell. Az adóelőleg az éves bevétel egy százaléka, ezt negyedévente kell megfizetni egészen a következő év második feléig − vagyis először márciusban, utoljára 2013 júliusában. Ez a számítás természetesen arra vonatkozik, ha az evás egész évben működött s jogalanyisága az év végével szűnt meg. Elvileg egy cég korábban is kikerülhetett az evakörből, ha például közösségi adószámot váltott ki vagy bevétele meghaladta a jogosultsági határt.
Ha például egy betéti társaság tavaly 22,5 millió forint bevételt ért el, annak egy százaléka lesz a havonta fizetendő előleg, ez 225 ezer forint, a teljes fizetendő adóelőleg hat negyedéven át 1,35 millió forint − áll példaként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve