Átalakul az adóhatóság rendszere, nem kormányhivatal, hanem úgynevezett központi hivatal januártól az adóhivatal - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, az adóhatóság átalakításáért felelős kormánybiztos.
Tállai András az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette: az lesz az új az adóhatóságban, hogy nem egy elnök fogja vezetni, hanem egy 6 fős team, aminek a tetején van az államtitkár, alatta a 4 szakmai helyettes-államtitkár és a 6. ember a főigazgató, aki pedig az összes nem szakmai feladatot fogja szervezni és ezért fog felelni.
A miniszter nem csak felügyeli, hanem irányítja is ezentúl az adóhivatalt, az átalakítás két lépésből áll majd. Az egyik lépést meghatározza a már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény, a másik lépés pedig januárban fog kezdődni, amikor megvan az új vezetés, új felállás - tette hozzá Tállai András.
Mint mondta: az első lépésben 3 szintűből 2 szintűvé alakítjuk át az adóhatóságot, a jelenlegi regionális főigazgatóságok megszűnnek, a központi hivatal átalakul központi irányításúvá és a megyei igazgatóságok, amik most is az operatív munkát végzik, tehát az ellenőrzéseket, azok pedig megerősödnek és integrálódnak a vám és pénzügyőri igazgatóságokkal.
Az átalakítás 2500-2600 embert fog érinteni. Minimális elbocsátások is lehetnek. Tállai András elmondta a tervek szerint a közeljövőben kidolgozzák a NAV dolgozók életpályamodelljét is.
A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve