A Lázár János vezette Miniszterelnökség ezt kedden rövid közleményben tudatta az MTI-vel. Az ügy előzménye, hogy tavaly novemberben, az adótörvények elfogadásakor a parlament úgy döntött, az alkoholtermékek, a sör, a bor, a pezsgő, valamint a köztes alkoholtermékek forgalmazásánál a jövedéki biztosíték összegét 22 millióról 150 millió forintra emeli.
Néhány héttel később azonban, a 2015-ös költségvetést megalapozó törvénycsomag megszavazásakor a képviselők módosítottak ezen, és úgy határoztak, hogy a nettó árbevétel függvényében sávosan állapítják meg a jövedéki biztosíték mértékét.
Kapcsolódó
A sávos rendszer azonban csak 2016. január 1-jén lépne hatályba.
Gulyás Gergely erről azt mondta, hiba csúszott a törvénybe, ezért hétfőn törvénymódosítást kezdeményezett, hogy a jövedéki biztosítékot a nettó árbevétel függvényében megállapító szabályozás 2016. január 1-je helyett már idén március 1-jén lépjen hatályba. Jelezte egyúttal, hogy az érintett alkoholforgalmazóknak addig sem kell rendelkezésre bocsátaniuk a megemelt jövedéki biztosítékot. A politikus ismét elnézést kért az érintettektől a hiba miatt, hozzátette, a felelősség a jogszabályra igennel szavazó képviselőket és az összegző módosító indítványt előterjesztő, általa vezetett törvényalkotási bizottságot terheli.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve