A lap pénteki számában Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára elmondta: az új módszerrel a vállalkozások akár havonta is jelentős összeget takaríthatnak meg. A korábbi fél tucat, vagy annál is több átutalás helyett mindössze egy utalás banki díját kell majd megfizetni.
Magyarázata szerint az ügyfélkapun keresztül lesz elérhető a rendszer. Abban a az ügyfél tételesen megjelölheti hogy mely adónemekre kíván utalni, ez alapján a rendszer fizetési megbízást készít, amit megküld a cég bankjának.
Az ügyfelek akkor élhetnek ezzel a lehetőséggel, ha pénzintézetük csatlakozott az elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez, szerződést kötöttek a kormányzati informatikai ügynökséggel - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve