A Kecskemétről irányított bűnszervezet főként kávét, csokoládét, energiaitalt és pelenkát szerzett be Csehországból és Szlovákiából, a termékek után azonban nem fizette be az általános forgalmi adót (áfa), hanem valós tevékenységet nem végző magyar cégek nevében újra számlákat állítottak ki Csehországba és Szlovákiába. Ezzel a módszerrel mintegy hatszázmillió forint áfát igényeltek vissza jogosulatlanul.
A gyanú szerint a bűnszervezet cégeit egy Borsod megyei vállalat is használta csaláshoz. Ez a cég elsősorban cukrot és csokoládét szerzett be az Európai Unió tagállamaiból, a termékeket azonban belföldiként tüntették fel a magyar céghálótól származó fiktív számlákkal. Ez a gazdasági társaság kétszázhúszmillió forinttal csökkentette fizetendő áfáját.
A NAV kiemelte, az akció során az ország majdnem minden megyéjében tartottak házkutatásokat és foglaltak le bizonyítékokat. Az okozott kár megtérülésére ingatlanokat, járműveket, követeléseket, bankszámlákat, valamint a borsodi gyár vagyonát is zárolták. Az akcióval a cégek jogosulatlan áfa-visszaigényléseit sikerült megakadályozni.
A pénzügyi nyomozók tizenöt embert hallgattak ki gyanúsítottként költségvetési csalás miatt, akik közül tizenkettőt őrizetbe vettek és előzetes letartóztatásba helyeztek. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás esetén akár húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve