A kézzel írt füzetben a nagymegyeri vállalkozó leírta, hogy 2009 és 2012 között az áfacsalás-sorozat irányítói sokezer tonna gabonát utaztattak egy több gazdasági társaságból álló szlovák-magyar cégláncolaton keresztül. A cégláncolat az áfavisszaigénylés révén forintban számolva milliárdos kárt okozhatott a szlovák és a magyar állami költségvetésnek.
D. Zoltán cége is érintett volt az országok közötti csalássorozatban, azonban a férfi idén elhatározta, hogy kilép ebből az áfacsaló körből. A bűnszervezet irányítóitól való félelmében erre a megoldást eltűnésében látta.
Eltűnését követően felesége talált rá két nyelven írt naplójára, amit az asszony ügyvédjén keresztül eljutatott az érintett hatóságoknak. A leírt információk így jutottak el a Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénzügyi nyomozóihoz, akik a naplóban foglaltak alapján nyomozást indítottak költségvetési csalás gyanúja miatt.
Egészen novemberig nem lehetett tudni, hogy a vállalkozó életben van-e, de néhány nappal ezelőtt jelentkezett a NAV pénzügyi nyomozóinál, és részletes vallomást tett, további érdemi információkkal szolgált az általa leírtakkal kapcsolatban.
A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folyik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve