Rövidesen az összes hazai kisebb kereskedőnek forgalma egy, a nagyobbaknak pedig három ezrelékét kell befizetnie élelmiszer-felügyeleti díjként, amennyiben Brüsszel rábólint a magyar kormány kompromisszumos javaslatára. Korábban az Orbán-kormány az évi harmincmilliárd forintos terhet jelentő - ebből 28 milliárdot kellett volna fizetniük a hipermarketeknek és a diszkontoknak - díjat kizárólag a multiláncokkal fizettette volna meg, ám Brüsszel nemrég vizsgálatot indított, azt gyanítva, hogy a kormány így próbált kivételezni a hazai vállalkozásokkal, és a vizsgálat időtartamára felfüggesztette ezt az adót - írja a Nol.hu.
Tavaly összesen 10,8 milliárdot fizettek be a cégek élelmiszerlánc felügyeleti díj címen - e pénz java része valóban az élelmiszerüzletre mente le. Az idén januártól bevezetett emelt díjak, viszont elég egyértelműen multi büntetőadóként funkcionált - erre utal a tervezett plusz 18 milliárdos bevétel is.
A Népszabadság szerint előre borítékolható, hogy a sávos adószabály végül nem megy át a bizottság vizsgálatán. A kormány is sejti ezt: a lap szerint most azt javasolták az uniónak, hogy a magyar vállalkozások 30 milliárd forintos forgalom alatt egy, míg 30 milliárd forgalom felett három ezreléket fizessenek. A jelenleg felfüggesztett szabályok szerint öt sáv van, a legkisebb kulcs nulla, 500 millió és 50 milliárd forint egy ezrelék, míg a legmagasabb kulcs háromszázmilliárd forint fölött hat százalék.
Akárhogyan is alakul, a Brüsszellel való alkufolyamatban a kormány a jelek szerint beáldozna mintegy 20 milliárd forintnyi bevételt - írta a Népszabadság.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve